„dallammá alakítjuk a dilemmákat” (tanulmányok, ismertetések, interjúk, levelek,

„Új versei megőrzik Báger Gusztáv lírájának ezt a jellegze­tes­sé­gét, több síkon is értelmezhetőek, miközben a koráb­bi­ak­tól el­térően, a férfias szelídség, a mindenen átlátó nyugalom és de­rű jegyében kitárulkozóak. Nemegyszer bemutatják szü­letésük szi­tuációját is, rögzítik a valóságnak azt a sajátos, sen­ki másra nem jellemző szegmensét, amelynek cent­rumában a szerző áll. Ez a pár szóval felvázolt – általában – belső tér, enteriőr meg­könnyíti a nyilvánvaló költői szándék betelje­sü­lé­sét: behívja, bevonzza az olvasót, potenciálisan tehát az egész világot, ott­ho­nos műhelyébe, ahol minden tárgy tulaj­do­nosára vall, sem­mi se véletlenül kerül a képre. Becsalja, hogy odabent, ott nála találkozzék önmagával, a versek tük­ré­ben nézze meg, lássa meg önmagát (is), mint lehetőséget, aki akár helyet is cse­rél­hetne vendéglátójával, hiszen költőnk új verseiben olyan egy­sze­rűen történik minden, hogy az va­ló­jában bárki mással is meg­történhetne; nem véletlenül van mind­untalan jelen a szer­ző szája szögletében egy alig észre­vehető mosoly.”(Mezey Katalin, 2009)